Segítség. Otthon. Magyarul.

segítség.ma

segítség.ma

Megrendezésre került az "Egészségre fel!" projektünk első felvidéki fórumnapja

2022. május 18. - Segítség.ma

A Szövetség a Közös Célokért társulás, mint a HYCA Nonprofit Kft. szlovákiai partnerszervezete 2022. március 22-én szervezte meg az Egészségre fel! projekt első fórumát, amire Szlovákiában, a komáromi Selye János Gimnáziumban került sor 50 lelkes középiskolai másodéves diák bevonásával. Szervezőként fontosnak tartottuk a korosztály pontos meghatározását, hogy olyan fiatalokat vonjunk be a projektbe, akik nyitottak, ha a jövőjükről van szó és képesek felmérni a problémák jelentőségét, azok fontosságát és esetleges ötleteikkel megoldásokat tudnak javasolni az őket érintő témában, ami ebben az esetben az egészségük, egészségügyük volt.


Az előadások fókuszában a középiskolás fiatalok egészségkultúrája állt. A rendezvény két részben zajlott, ahol a délelőtti órákban egy kerekasztal beszélgetés formájában 5 meghívott döntéshozót kérdeztünk arról, hogy milyen lehetőségeik vannak a fiataloknak, ha az egészségügyükről van szó, míg a délutáni rész a fiatalokat állította a középpontba, ahol a World Café módszerrel stratégiai megoldásokat dolgoztak ki az egészségügyet érintő témákról.


Toldi Petra, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) munkatársa, az Egészségre fel! program szakmai vezetője bemutatta a programot, majd Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója a fórumbeszélgetés előadóival folytatott beszélgetést. A döntéshozók között szerepelt: Dr. Szili Katalin, Magyarország miniszterelnöki megbízottja, Szigeti Szilárd egészségmarketing-szakértő, Halag Ildikó Elizabeth, a Selye János Klub alelnöke, pozsonyi Comenius egyetem orvostanhallgatója, valamint Rampaskó Laura gyógytornász, terapeuta, egészségügyi mentor.

276147592_949328915746325_6296065626868567401_n.jpg276126631_949328865746330_2528393366915375902_n.jpg
A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy konferencián az elhangzott előadások nem kötik le a fiatalokat, sokkal nehezebben tudnak visszaemlékezni az elhangzottakra, így a véleményalkotási folyamatban is visszahúzódottabbak. Ezért a döntéshozók kiválasztásában és a fórum menetében fontosnak tartottuk közéleti szakértők bevonását, akik a fórumbeszélgetés során interaktív módon megtudják szólítani a résztvevőket. A fórumbeszélgetés visszajelzései alátámasztották, hogy a fiatalok könnyebben bevonódtak az elhangzott beszélgetésbe, interaktív módon, közvetlenül az előadóktól kérdeztek, válaszokat kaptak és ahogy azt a délutáni World Caféban is bemutatták, könnyebben tudták értelmezni az elhangzottakat.

275927113_949328839079666_8953400190475535095_n.jpg
A beszélgetés során a döntéshozók egyetértettek az edukáció fontosságában, rávilágítottak az egészséges ember azon felismerésének fontosságára is, hogy tegyenek az egészségük megőrzése érdekében napi mozgással, szűrvizsgálatokon való részvétellel, hiszen a 21. század egyik legnagyobb kihívása az egészséges életmód. Egy további másik fontos szempont is felmerült a beszélgetés során, ami a jogtudatosság bővítése volt. Ennek kapcsán fel kell hívni a fiatalok figyelmét a prevenció fontosságára, illetve arra, hogy a megelőzést minél inkább a saját életvitelük, életstílusuk részévé kell tenniük. Fontos, hogy ismerjék meg azon jogaikat, ami lehetővé teszi számukra az egészségügyben az anyanyelv használatát.

 

A fórumbeszélgetés folyamán a döntéshozók által összegzésre került elsődleges célként az egészségügy területén a diákok figyelmét felhívni, akár tanórák keretén belül az ellátórendszer túlterheltségére, a digitális – okos eszközök használatára, illetve a prevenció hiányosságaira. Mindemellett nem elhanyagolható maga a kisebbségi környezetben a nyelvhasználat kérdése sem. Mindenkinek tisztában kellene lennie a saját lehetőségeivel, legyen szó az alapvető emberi jogokról, nyelvhasználatról és főként mindezekről az egészségügyben, hiszen ezek európai normák, és ilyen formán a fiatalok körében trendi európaiság ma már alapnak számít.


Ezt követően a diákok Kahoot! kvíz-játékban vettek részt, melynek kérdéskörei szintén az egészségügyi ismereteket gyarapították, és emellett oldotta a hangulatot és segítette a fiatalokat a közösségi gondolkodásmód kialakításában, amire a délutáni World Café programban volt szükségük. A kvízkérdések között olyan alapvető fogalmakat tisztáztunk, mint az prevenció fogalma és a vele járó életvitel, a személyi szám, az egészségügyi rendszer által biztosított lehetőségek, a kötelező-, és választható oltások, a Szlovákiában érvényben lévő egészségügyi jogszabályok, az Európai Uniós egészségügyi rendszer egységes ellátásai. A délutáni csoportmunka során a fiatalok World Café módszerrel közösen, csoportokat alkotva a nyitórendezvényen felvetett öt témakört járták körül, ami a prevenció hiánya, a nyelvi nehézségek és a kommunikáció, a túlterheltség, fenntarthatóság bemutatása, valamint a betegedukácó voltak. Az öt témát öt asztalnál – 15-10-9-8 és 6 - percenként körbejárták, és az adott témában flipchartokra jegyzetelték le a véleményüket, tovább görgetve a szálat, amit ez előző csoport feljegyzett, megoldási stratégiákat keresve az egészségügy problémáira. A fiatalok szerint az elavult ismereteik vezetnek a prevenció hiányához. Kötelezővé tennék a prevenciót olyan módon, hogy motivációként, aki rendszeresen jár orvoshoz a szűrővizsgálatokra, előnyben részesülne, amit akár az egészségügyi biztosító nyújtana, például kedvezményként a következő vizsgálat árából vagy üdülési kupon formájában. A kétnyelvűség nehézsége véleményük szerint abban nyilvánul meg, hogy nem értik az orovi nyelvezetet és a jogaikat. Ezen a problémán a fiatalok szerint úgy lehetne javítani, ha több figyelemfelkeltő anyag lenne elérhető nem csak az interneten, hanem okoseszközök és mediális tartalmak által a közintézményekben is. Az egészségügy egy olyan túlterhelt iparág, amin az segítene, ha több szakma csatlakozna hozzá, a gyártás területén olyan eszközök szükségesek, amelyek az orvoslást megkönnyítik. A fenntarthatóság témakörében több csoport a környezettudatosságot tartotta az elsődleges szempontnak, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az egészségügynek az „eco” termékekre, az egyszerhasználatos eszközökre és a szelektív gyűjtőudvarok kiépítésére. A betegedukáció fogalmát tisztázni kellene az emberekben, hiszen nem mernek kérdezni az orvosoktól és gyakran a google orvos által felállított diagnózist hiszik el, nem a kezelő orvosét.


A program végén egy-egy önként jelentkező fiatal összefoglalta és bemutatta milyen megoldási javaslatokat dolgoztak ki. Ennek jelentőségét abban láttuk, hogy a fiatalok ízelítőt kaptak és próbára tehették magukat a kidolgozott témák bemutatásával, bevonódtak és próbára tették magukat az aktív állampolgárság területén, melyekhez a fórumbeszélgetés és a kiscsoportos munka során ismereteket szereztek. Ez azért volt fontos, hogy ízelítőt kapjanak hogyan lehet részt venni a közös ügyek alakításában helyi, nemzeti vagy akár európai szinten. Ez a részvétel alapozza meg a fiatalokban, hogy felelős döntéseket tudjanak hozni a körülöttünk zajló folyamatokról, ehhez a lehető legtöbb információ birtokába jussanak, és igyekezzenek meg is érteni azokat. A fiatalok előadásaikkal megmutatták a döntéshozók számára, hogy mit gondolnak az egészégügyről és mit akar valójában a fiatalság az egészségügytől. Ezzel az inkluzív tanulási folyamattal kipróbálhatták magukat, készségeik fejlődtek és tapasztalatot szereztek, hogyan válhatnak nyitottá az aktív állampolgárság útján, hogyan tudják a véleményükkel a döntéshozatali mechanizmusokat a későbbiekben akár politikai, akár a civil társadalom területén befolyásolni, illetve az igazán fontos problémákban fellépni a közösség érdekében.


A program végén visszajelzéseket kértünk a fiataloktól, akik elmondták, hogy a projektnap egy teljesen új megközelítési módot mutatott meg nekik, amit előtte nem tapasztaltak. Az alkalmazott módszerek nagyon tetszettek nekik, ez ösztönzést adott a program alatt arra, hogy a véleményüket megosszák és kreatív ötletekkel segítsék a téma feldolgozását. Zárásként arról is szóltak, hogy ebben a formában szívesen részt vennének más projektekben is.

csatlakozz.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://segitsegpontma.blog.hu/api/trackback/id/tr3117834549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása