Interjú Szapu Zsófia autizmus kutatóval, a Segítség.ma szakmai csapatának tagja

Ha megnézi valaki az önéletrajzodat, úgy tűnik, hogy rendkívül tudatosan választottad meg a szakmai előmeneteledet a pszichológiától a korai fejlesztésig és az autizmusig. 

Részint így van. A pszichológia tudatos döntés, gyerekkorom óta mindig érdekelt az emberi elme, a lélek titokzatossága. Nem is tudtam volna mást elképzelni, a többi pedig véletlen egybeesés. Az egyetem befejezése után segélyhívó vonalon dolgoztam, utána keresett fel a Comenius Egyetem orvosi karán dolgozó professzor, aki az autizmust kutató központba keresett pszichológust. A professzor is, és a terület is megtalált.  

Mi vonz a legjobban ebben az egészben?

Ahogy mondtam, mindig érdekelt az elme. Az autizmus rejtély, nehéz belelátni ezeknek az embereknek a fejébe. Szeretek dolgokat megoldani, szeretek válaszokat találni. Az sem utolsó szempont, hogy általában gyerekekkel dolgozunk, diagnosztizálunk, tudományos értelemben kutatjuk az autizmus okait, egy másik központban, egy magáncégnél pedig folyik a fejlesztés, a képzés.

A telefonos segélyvonalnál - családon belüli erőszak területén - milyen tapasztalatokat szereztél? Hogy kerültél oda?

Majdnem véletlenül. Anyukám feminista filozófia szakos, ebben nőttem fel, a nők és a férfiak egyenjogúságáról, nemi sztereotípiákról és feminizmusról szólt a gyerekkorom. Anyukám hordott workshopokba, konferenciákra. Az érdeklődés később is megmaradt, az egyetem alatt is foglalkoztam a témával. A segélyhívó-vonal 2014-ben alakult, akkor végeztem az egyetemen, pont kapóra jött a hirdetés.

Milyen gyakran keresik a segélyhívót?

Nem akkora mértékben, mint ahogy a bántalmazás el van terjedve. Napi tíz-tizenkét hívás volt az átlag, ez töredéke a valós számoknak. Persze így is nőtt a számuk, mert a kisebbségek nyelvén is elindult a szolgáltatás. A magyar nyelvtudásom hatalmas plusz volt.

Folytattad a tanulmányaidat, kutatsz folyamatosan, ráadásul az utóbbi időszakban az Egyesült Államokban is jártál egy ösztöndíjprogrammal. Milyen tapasztalataid voltak?

Magától jött. Tudtam, hogy ott egy új dimenzió kezdődik. Tanulni akartam, tudtam, hogy ott ez menni fog. Korai fejlesztéssel, a diagnosztikával foglalkoztam, olyan új módszereket láttam, amik nálunk még nincsenek. Szeretném majd itthon kamatoztatni a tudást. A szakma legjobbjaival voltam kapcsolatban. Azzal, hogy eljöttem, nincs vége, tervben vannak közös projektek a jövőben.

Philadelphiában voltál a Drexel egyetemen. Miben más az ottani autizmuskutatás?

A szervezettség, a kommunikáció, és az interdiszciplinaritás nagyon tetszett - nem csak az autizmust, hanem az élet mindent területét illetően. Itthon még van hova fejlődni, és szeretném majd a Segítség.ma oldalán is látni. És a szakmát is errefelé kell irányítani, például hogy beszéljünk a problémákról. Amerika közel sem tökéletes, és nem működik minden, de ha ott probléma van, meg akarják oldani, és nem toporognak egyhelyben. Az új embereket kellően felkészítik, átadják a tapasztalatokat, törődnek velük. A mentorálás nagyon hangsúlyos.  

Hogy látod, hogy a Segítség.ma négy alapvető szolgáltatása – a keresés, az edukációs platform, a gyakornoki helykeresés, és a webinárium képzése a szakemberek számára – hiánypótló tud lenni?

Pozsonypöspökire jártam általános iskolába, és miután elvégeztem az egyetemet, visszatértem látogatóba. Akkor szembesültem azzal, hogy Pozsony környékéről a diákokkal a szülők Komáromba, Dunaszerdahelyre járnak, ha problémáik vannak. Az nem lehetett kifogás, hogy nincs a közelben magyar szakember, hisz én is ott voltam, arról lehetett szó, hogy nem tudnak egymásról. Akkor jött az ötlet, hogy ezeket a magyarul beszélő szakembereket össze kell fogni, hogy megtaláljuk egymást, és a szülőknek ne kelljen feleslegesen utazniuk.  

Mi az, ami legjobban tetszik a projektben? Miből vennéd ki a részed legszívesebben?

Hogy valós problémát akar megoldani. Tartalomgyártás, szervezés, problémamegoldás – ezekben vagyok jó.

Saját hivatásod kapcsán hogy látod, a digitalizáció a jövőben be tud épülni a mindennapi gyakorlatba?

Persze. Az USÁ-ban azt kutatják, hogyan lehet az autizmust online diagnosztizálni, ráadásul sokkal könnyebb összehozni a hasonló embereket. Képzeljünk el egy szülőt, egy gondozót, akinek van egy egyéves babája, és egy hároméves gyereke, és azon gondolkodik, hogy a gyereken az autizmus jeleit látja-e vagy sem. Mi egyszerűbb? Fölkeres egy szakembert személyesen, vagy online, a Segítség.ma platformját használva elolvassa a szakbejegyzéseket a témában, és máris közelebb kerül a valósághoz? Megkönnyíti az életét, és a platformon fel tudja venni a kapcsolatot a szakemberrel. Ez a jövő.