Filmajánló rovatunk az év utolsó hónapjában sem áll le, választásunk ezúttal a Megmaradt Alice-nek című filmre, valamint az Alzheimer-kórra esett.
A betegség
A kórt viszonylag későn ismerték fel,1906-ban ismertette először Alois Alzheimer, aki orvosi diplomájának elvégzése után a frankfurti elmegyógyintézet orvosa volt. Maga a kifejezés, az Alzheimer-kór egy Auguste D-nek nevezett páciens kezeléséből ered, aki kezdeti stádiumában összekeverte a szavakat, értelmetlenül beszélt, nem tudott összefüggő kommunikációt folytatni. Idővel a memóriakiesésekhez társultak hallucinációk, tünetei egyre súlyosbodtak, de szívműködése és fizikai képességei normálisnak bizonyultak. A nő tüneteiről ezt véste fel magának Alzheimer: “A páciens viselkedéséből árad a tanácstalanság.”
Az Alzheimer-kór korunkban az időskori demencia leggyakoribb megnyilvánulási formájává vált, amely az agyi képességek leredukálódásával, elbutulással, végül pedig gyors folyamatú leépüléssel jár. Hátterében álló okokat a szakemberek a mai napig nem tudják teljesen megfejteni, az azonban tényszerű, hogy a kórban szenvedő betegeknél az agyban lévő idegsejtek károsodnak.
Megmaradt Alice-nek
Gondolhatnánk, hogy a betegségekről szóló filmeket korunkban a leghatásosabb egy nagy giccsfelhőbe csomagolva a nézők elé tárni, hogy a megrendítő betegséget feloldja a rendező meg-megmosolyogtató filmkockákkal.
Ez a film nem ilyen. És nem azért, mert nehezen emészthető, vagy az Alzheimer sivár, kilátástalan valóságával találkozhatunk benne, hanem mert azt mutatja meg, hogy mennyire sorsfordító tud lenni egy biztos egzisztenciával rendelkező ember életében egy minden előzmény nélküli kór. Kapunk egy átlagos családot, mindenféle hollywoodi klisék nélkül: Alice Howland (Julianne Moore), az anya, nyelvészprofesszor a columbiai Egyetemen. Karrierje csúcsát éli, éppen betölti az 50. születésnapját, van három csodaszép lánya, és láthatólag jól kijön férjével is. Minden adott a családi idillhez. Előadásai közben azonban történik valami: elfelejt szavakat, kifejezéseket, belebonyolódik saját gondolataiba. Amikor eltéved azon az egyetemen, aminek falait már évek óta ismeri, úgy dönt, megvizsgáltatja magát egy neurológussal. Ekkor diagnosztizálják Alzheimer-kórral.
Helyzete kilátástalanabb lesz, amikor közlik vele, hogy betegsége örökölhető, így gyermekei is veszélyben vannak. A film ezen pontján kapcsolja be a rendező a nézőt. A játékidő további részében eluralkodik valami furcsa hétköznapiasság, annak ellenére, hogy szinte napról-napra láthatjuk a főszereplő zavart állapotát. Ahogy Alice a hirtelen sokkból a beletörődés fázisába kerül, úgy láthatjuk azt is, hogy az élet nem áll meg körülötte: legkisebb lányát jobban aggasztja az, hogyan váljon színésznővé, mintsem édesanyja totális leépülése. Alice, bár egyre kevésbé önmaga, még mindig küzd és ragaszkodik emlékeihez, hivatásához, családjához. A sors fintora, hogy Alice egész életében a nyelvvel és a beszéddel foglalkozott: lingvisztikát tanított, és legfőbb kutatási területe arról szólt, ahogy gyermekkorban elsajátítjuk szavaink, mindenféle előzetes edukáció nélkül. Julianne Moore alakítása a filmben Oscar díjat is érdemelt.
A szöveget Gyuris Fruzsina, a Segítség.ma projekt kommunikációs munkatársa írta.
