Állok a sorban. Természetesen sietek. Természetesen nagyon. Mert sürgős dolgom van. Halaszthatatlan és fontos. Valószínűleg fontosabb, mint itt akárki másnak.

Roppantul idegesítő a sor a kasszánál. Hosszú, lassú és mindenki a nyakamba liheg.

Bezzeg! Bezzeg márciusban! Akkor nem tapostak a sarkamon! Ott volt az az áldott 2 méter...Milyen jó is volt! Szépen, rendezetten, egymástól távol várakozni.

Állok a sorban. Végre mozdulunk pár centit előre, amikor feltűnik oldalsó, illegális sávból lecsapva a „Nyugdíjas bácsi“. Lopakodva közelít, látszik, hogy besurranó műveletre készülődik. Pontosan elém szeretne befurakodni. Szúrós pillantást lövellek felé és igyekszem a bevásárlókocsival hárítani, védeni a területem. Látom, hogy látja és érzem, hogy érti a helyzetet. Feszülten farkasszemet nézünk. Ekkor tűnik fel jobb oldalról a „Nyugdíjas néni“. Nem néz hátra, nem néz körbe. A 3 kilós krumpliszsákot letámassza a bevásárlókocsim kerekéhez és határozott testtartással lecövekel előttem. Próbálom nála is alkalmazni a „szúrós nézés“ stratégiát. Hiába. Látványosan ignorál. Érzem magamban a növekvő idegességet. Figyelmeztetően előbbre tolom a bevásárlókocsim. Nem gond! A néni is előbbre lép, és halálos nyugalommal megfogja a kocsim szélét, rátámaszkodik!!! Elönt a düh! Ó, az a karanténbeli, áldott, jó nyugdíjasoknak szóló idősáv!!! - gondolom magamban. Fortyogok, mérgelődöm, morgok belül...Még a kocsimba is belekapaszkodik?!

Aztán lenézek „Nyugdíjas néni“ lábaira. A láthatóan fájó bokákra, elferdült térdekre. Picit alábbhagy bennem a düh. Kicsit meglegyint a szégyenérzet és az együttérzés szele... De akkor is! Legalább nézne hátra! Legalább adna esélyt, hogy én mondhassam: „Tessék, menjen csak előre!“ Legalább venne észre! Ne vegye el tőlem a jótettemet!!!

Állok a sorban. „Nyugdíjas néni“ megállíthatatlan. Már nem fortyogok. Megadóan hagyom, hogy megelőzzön. „Nyugdíjas bácsi“ a besurranó oldalsoron hátralép. Letett előzési szándékáról.

Ekkor a sorok közül előbukkan „Nyugdíjas néni“ férje. A kasszáknál álló sorok végeinél keresi, keresgéli a párját. Aztán egyszer csak észreveszi a sor elején. Odaballag „Nyugdíjas bácsihoz“és óvatosan hozzáhajol:

- Csak úgy befurakodott, ugye? - kérdi, majd kissé szégyenkezve, lehorgasztott fejjel felesége után kullog és szeretettel megsimogatja vállát.

„Nyugdíjas bácsival“ cinkosan összemosolygunk. „Menjen csak nyugodtan elém!“ - intek neki és hirtelen valamiért úgy érzem, mosolyognom kell.

A tavaszi karantén-időszak megszorításai közül sok intézkedés újra visszatért. Visszahozták az időseknek szóló vásárlási idősávot is Szlovákiában. Tapasztalatok alapján tavasszal jelentősen megnövekedett az online térben is az idősekkel kapcsolatos negatív kommentek száma, elszabadultak az érzelmek, amelyek nagyrészt az idősávokon kívüli vásárlásuk kritizálására irányultak. Mintha hirtelen minden korlátozás és megszorítás miatt érzett negatívumért ők lennének a felelősek. Az őszi, esős időszakban sokszor nehéz kezelni a stresszt, bizonytalanságot, idegességet. Nehezen viseljük, hogy korlátozva vagyunk a szabadságunkban, megszokott napi rutinunkban, leszűkültek emberi kapcsolataink, szórakozási lehetőségeink stoppot kaptak. Ebben az érzelmileg felfokozott helyzetben gyakran azokon vezetjük le a feszültséget, akiket magunktól gyengébbnek, védtelenebbnek érzünk: az időseken és a gyerekeken. Pedig nélkülük mi sem lehetünk a helyünkön. Ők adják meg a keretünket, a folyamatosságot. Múltat, jövőt. Ők azok, akiktől tanulhatunk. Az előbbiektől tapasztalatot, az utóbbiaktól az éles tisztánlátást. Mindkettőtől a bölcsességet. Forduljunk feléjük szeretettel!

Takács Judit, építészmérnök, mentálhigiénés szakember, Léva