Sziasztok! 

Bemutatjuk nektek Bogit.

 Bogi egy fiatal, határon túl élő lány, aki munkájából adódóan rendszeresen látogat különböző területen dolgozó orvosokat, szakembereket. Bogi nagyon érdeklődő és szereti bővíteni tudását, tudja mennyire fontos, hogy hiteles forrásból tájékozódjon a betegségekkel kapcsolatban. Bogi szeretné megosztani Veletek mindennapi tapasztalatait annak érdekében, hogy Ti is a megfelelő tudás birtokában lehessetek! Tartsatok Bogival a munkája során!

Mi az a PCOS?

A polycystás ovarium syndroma, más nevén Stein-Leventhal syndroma a termékeny korban lévő nők gyakori hormonális rendellenessége. A PCOS pontos okát nem tudni, viszont összefüggésben áll az elhízásban gyakori, inzulinrezisztencia okozta magas inzulinszinttel, ami túlzott androgén hormon termelést von maga után és magyarázatot ad a jellegzetes tünetegyüttesre. Hátterében állhatnak ugyanakkor krónikus gyulladásos folyamatok, illetve bizonyos génekhez kötött öröklődést is kimutattak a kutatások. 

Mik a PCOS tünetei?

A PCOS klinikai képe nem hirtelen kialakulású, a tünetek inkább egy hosszú, krónikus állapot következményei.

• Rendszertelen menstruáció, amit az FSH/LH hormonháztartás egyensúlyának a károsodása, illetve az elégtelen ösztrogéntermelés okoz. Ehhez társul a peteérés hiánya (anovulatio) is, ami meddőséget okoz.
• Fokozott szőrzetnövekedés (hirsutizmus), férfias típusú szőrnövekedés (virilismus) vékony haj, kopaszodás (allopecia) és a pattanásos bőr (akné), melyeknek oka az emelkedett tesztoszteron szint (androgén hormon).
• Elhízás
• Csökkent libidó
• Kismedencei fájdalom
• Fejfájás
• Magasvérnyomás

Honnan tudom, hogy PCOS-em van?

A PCOS klinikai képe a következő tényeken alapul:

Rendszertelen menstruáció. Normálisnál hosszabb menstruációs ciklus, akár a havi vérzések több hónapos kimaradása.

Polycystás petefészkek. Ultrahang vizsgálat során megállapítható a megnagyobbodott méretű, számos cisztát tanusító petefészkek jellegzetes képe.

Hiperandrogenizmus. A növekedett androgén hormon szint laboratóriumi kimutatása és/vagy klinikai megnyilvánulása.

Hogyan kezelik a PCOS-t?

A PCOS kezelési lehetőségei közül megemlítjük az életmód-változtatást és a gyógyszeres kezelést egyaránt. 

• Az életmód-változtatás fő célja a súlyfeleslegtől való megszabadulás, a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás. Egy megfelelő, szénhidrátban szegény étrend segít a magas inzulinszint kordában tartásában, ezzel a tünetek jelentős csökkenését előidézve.
• A gyógyszeres kezelést illetően, léteznek az inzulinrezisztencia csökkenését célzó, cukorbetegség terápiájában használt szerek (pl. Metformin), illetve a hormonháztartást befolyásoló készítmények. Ez utóbbiakra fordítva a figyelmet, amennyiben a nő terhességet szeretne, elsősorban antiösztrogén készítményekkel (clomifen-citrát) javallott a kezelés, egyébként az antiandrogén szerek (cyproteron-acetát) használata indokolt. Eredménytelenség esetén gonadotropin hormonterápiát alkalmazunk.
• A fenti módszerekre nem reagáló PCOS kezelése sebészi, laparoscopiás vagy laparotómiás úton elvégzett laser-vaporizáció, elektrokoaguláció vagy klasszikus petefészek-ékkimetszés.

Mit kell tenni, ha a tünetek bármelyikét tapasztaljuk? 

A betegségek nagy része gyógyítható, ezért nagyon fontos, hogy már a tünetek első megjelenése során szakemberhez forduljunk!

Bogi történetének szakmai részét Dr. Ladányi Emmánuel, szülész-nőgyógyász rezidens orvos írta. 

Keressen felületünkön keresztül magyar nyelvű egészségügyi szakembert, otthonához közel! A Segítség.ma weboldalán csak és kizárólag határon túli és a diaszpórában élő magyar szakemberek találhatóak.

A www.segitseg.ma felületen még több információ elérhető a kezdeményezésről.

Elindult a Segítség.ma online felület, melynek célja a határon túli magyarság megsegítése az anyanyelvű egészségügyi ellátás elérésében. A projekt a Magyar Ifjúsági Konferencia kizárólagos tulajdonát képezi.

2021.02 15-én egy online sajtótájékoztató keretein belül a MIK elnöke, projektünk vezetője, Veres Márton számolt be arról, hogy a www.segitseg.ma oldal az alábbi funkciókkal elkezdte működését:

• regisztrált szakemberek keresése hely és szakterület alapján
• online kapcsolatfelvétel páciens és szakember között
• szakmai gyakorlati hely keresés a hallgatók számára külhonban
• online előadások betegedukációs témákban

Jelenleg közel 1200 interakció történt az oldalon és 200 szakember, illetve páciens regisztrált a felületre. A www.segitseg.ma oldalra történő regisztráció egyszerű, gyors, semmiféle kötelezettséggel nem jár és mindenki számára INGYENES, így arra bíztatunk mindenkit, hogy legyen a Segítség.ma közösség tagja!

Márton felhívta a figyelmet arra is, hogy a projekt jelölve lett a Highlights of Hungary (Magyar kiválóságok díja) legjobb 55 kezdeményezése közé. A közönségdíj elnyerése érdekében zajló kampány február 4 és 18. között zajlik, így arra buzdítunk mindenkit, hogy segítse projektünk népszerűsítését egy szavazattal az alábbi oldalra kattintva: https://www.highlightsofhungary.hu/voting .

A sajtótájékoztatón jelen volt Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Innovációért felelős helyettes államtitkára, aki a „társadalmi innováció” kifejezéssel illette a projektet. Gulyás Tibor szerint ez egy nagyon fontos kezdeményezés, ezért is segítette a projekt elindulását.

Felszólalt továbbá Dr. Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa is. Szerinte a kárpátaljai magyarság 150 ezres közössége a legveszélyeztetettebb magyar kisebbség. Dr. Grezsa István egy online várandósgondozási projektben működik együtt a Segítség.ma csapatával, amely tavasszal indul.

Pazaurek Piros, a HungarianHub – Magyarok Amerikában elnöke is ismertette a kezdeményezéssel való közös munka lehetséges irányait.

A sajtótájékoztatón jelen volt továbbá szakmai csapatunk összes tagja Felvidékről, Erdélyből és Magyarországról.

A Segítség.ma közössége nyitott halmaz, így várunk minden szakmai szervezetet és szakembert, aki szeretne részt venni munkánkban és segíteni a határon túli anyanyelvű ellátás minőségének javítását.

Reményre hangolva

…meghallgatom…

Lelkipásztorok és mentálhigiénés szakemberek lelki segítséget nyújtó telefonos szolgálata

A Telefonos Lelkigondozói Szolgálat 2020. április 23-án indult.

A kezdeményezés célja a segítségnyújtás a járvány miatti bezártság időszakában, de a későbbiek folyamán is, biztosítva a lehetőséget mindazok számára, akik nehéz helyzetben vannak, valamilyen problémával küzdenek, hogy kiutat keresve legyen kihez fordulniuk.

Hosszútávra rendezkedtünk be, hogy a szükségben lévők számára a hét minden napján elérhetők legyünk, jelenleg 18 és 21 óra között.

Szerencsésnek gondoljuk a lelkipásztor és mentálhigiénés szakember ötvözetét, mert mi itt egy vállalt hitbeli vonalat is képviselünk, holott ezt nem tekintjük elsődleges szempontnak olyan értelemben, hogy szolgálatunk túlmutat a felekezetiségen. A hit kérdéseivel is foglalkozunk, de nem ezzel indítunk. Ez nem eszköz. A segítséget kérő szükségét tartjuk szem előtt. Ő vezesse fel a témát, mindig azzal dolgozunk, amit a kliens/telefonáló behoz, elmond, ami foglalkoztatja.

Azokon próbálunk segíteni, akiket próbára tesz a bezártság, az elszigeteltség, a magány, a betegség, kísért a félelem, aggódás, szorongás, akiknek az élete örömtelen, családon belüli, vagy munkahelyi konfliktusok, sérülések nehezítik a mindennapjaikat.

Ez nem a tanácsadás műfaja, nem is a krízis-intervencióé, hanem kísérés, követés, segítés, amelynek az a lényege, hogy a segített, erőforrásait mozgósítva, lehetőségeit meglátva, ő maga váljon nyitottá annak felismerésére, hogy minden helyzet, adott szituáció, probléma megoldható, és ő ebben aktív résztvevő lehet. Ez a segítő beszélgetés lényege is. A kezdeményezés a kliensé, mi segítünk, de nem sugallunk megoldásokat.

A telefonáló arra számíthat, hogy meghallgatjuk, hogy a vonal túlsó végén elfogadással, nyitottsággal, érdeklődéssel, együttérzéssel találkozik. Várjuk és meghallgatjuk az ő történetét.

Azok hívását várjuk, akik reménységre vágynak, mert mi reményre hangolva, meghallgatjuk.

Szathmáry Zsuzsanna, lelkipásztor, mentálhigiénés szakember

Állok a sorban. Természetesen sietek. Természetesen nagyon. Mert sürgős dolgom van. Halaszthatatlan és fontos. Valószínűleg fontosabb, mint itt akárki másnak.

Roppantul idegesítő a sor a kasszánál. Hosszú, lassú és mindenki a nyakamba liheg.

Bezzeg! Bezzeg márciusban! Akkor nem tapostak a sarkamon! Ott volt az az áldott 2 méter...Milyen jó is volt! Szépen, rendezetten, egymástól távol várakozni.

Állok a sorban. Végre mozdulunk pár centit előre, amikor feltűnik oldalsó, illegális sávból lecsapva a „Nyugdíjas bácsi“. Lopakodva közelít, látszik, hogy besurranó műveletre készülődik. Pontosan elém szeretne befurakodni. Szúrós pillantást lövellek felé és igyekszem a bevásárlókocsival hárítani, védeni a területem. Látom, hogy látja és érzem, hogy érti a helyzetet. Feszülten farkasszemet nézünk. Ekkor tűnik fel jobb oldalról a „Nyugdíjas néni“. Nem néz hátra, nem néz körbe. A 3 kilós krumpliszsákot letámassza a bevásárlókocsim kerekéhez és határozott testtartással lecövekel előttem. Próbálom nála is alkalmazni a „szúrós nézés“ stratégiát. Hiába. Látványosan ignorál. Érzem magamban a növekvő idegességet. Figyelmeztetően előbbre tolom a bevásárlókocsim. Nem gond! A néni is előbbre lép, és halálos nyugalommal megfogja a kocsim szélét, rátámaszkodik!!! Elönt a düh! Ó, az a karanténbeli, áldott, jó nyugdíjasoknak szóló idősáv!!! - gondolom magamban. Fortyogok, mérgelődöm, morgok belül...Még a kocsimba is belekapaszkodik?!

Aztán lenézek „Nyugdíjas néni“ lábaira. A láthatóan fájó bokákra, elferdült térdekre. Picit alábbhagy bennem a düh. Kicsit meglegyint a szégyenérzet és az együttérzés szele... De akkor is! Legalább nézne hátra! Legalább adna esélyt, hogy én mondhassam: „Tessék, menjen csak előre!“ Legalább venne észre! Ne vegye el tőlem a jótettemet!!!

Állok a sorban. „Nyugdíjas néni“ megállíthatatlan. Már nem fortyogok. Megadóan hagyom, hogy megelőzzön. „Nyugdíjas bácsi“ a besurranó oldalsoron hátralép. Letett előzési szándékáról.

Ekkor a sorok közül előbukkan „Nyugdíjas néni“ férje. A kasszáknál álló sorok végeinél keresi, keresgéli a párját. Aztán egyszer csak észreveszi a sor elején. Odaballag „Nyugdíjas bácsihoz“és óvatosan hozzáhajol:

- Csak úgy befurakodott, ugye? - kérdi, majd kissé szégyenkezve, lehorgasztott fejjel felesége után kullog és szeretettel megsimogatja vállát.

„Nyugdíjas bácsival“ cinkosan összemosolygunk. „Menjen csak nyugodtan elém!“ - intek neki és hirtelen valamiért úgy érzem, mosolyognom kell.

A tavaszi karantén-időszak megszorításai közül sok intézkedés újra visszatért. Visszahozták az időseknek szóló vásárlási idősávot is Szlovákiában. Tapasztalatok alapján tavasszal jelentősen megnövekedett az online térben is az idősekkel kapcsolatos negatív kommentek száma, elszabadultak az érzelmek, amelyek nagyrészt az idősávokon kívüli vásárlásuk kritizálására irányultak. Mintha hirtelen minden korlátozás és megszorítás miatt érzett negatívumért ők lennének a felelősek. Az őszi, esős időszakban sokszor nehéz kezelni a stresszt, bizonytalanságot, idegességet. Nehezen viseljük, hogy korlátozva vagyunk a szabadságunkban, megszokott napi rutinunkban, leszűkültek emberi kapcsolataink, szórakozási lehetőségeink stoppot kaptak. Ebben az érzelmileg felfokozott helyzetben gyakran azokon vezetjük le a feszültséget, akiket magunktól gyengébbnek, védtelenebbnek érzünk: az időseken és a gyerekeken. Pedig nélkülük mi sem lehetünk a helyünkön. Ők adják meg a keretünket, a folyamatosságot. Múltat, jövőt. Ők azok, akiktől tanulhatunk. Az előbbiektől tapasztalatot, az utóbbiaktól az éles tisztánlátást. Mindkettőtől a bölcsességet. Forduljunk feléjük szeretettel!

Takács Judit, építészmérnök, mentálhigiénés szakember, Léva

Többször figyelmeztettem  magam a mai napon arra, hogy mely tennivalók várnak, állnak szépen sorban – néha összegubancolódva, helyet cserélve, felfordulásban- arra, hogy rájuk kerüljön a sor, előtérbe kerüljenek és szépen elvégezzem, megtartsam, megírjam, megéljem, megértsem, elrendezzem azokat.

Minden napnak megvan a maga gondja, tennivalója, öröme, keserűsége. Mostanában azonban töményen, telítetten, intenzíven érkeznek az ingerek, a feladatok, a helytállás mindebben talán nagyobb erők mozgósítását igényli. Iskolában és civil szervezetben dolgozom. Nincs stabil forgatókönyv, ha van mégis, akkor az talán egy hétre ad némi támpontot a tájékozódásban, abban, hogy kapaszkodókat találjunk a nevelés, oktatás mikéntjéhez. Erdélyben élek, piros, sárga, zöld színű forgatókönyvek jelzik azt, hogy éppen iskolában, otthon, vagy „fele itt- fele ott” vannak jelen a gyerekek. Felfordult a világunk, benne sok olyan szabállyal, értékkel, normával, ami eddigi életünknek irányt adott, s nekünk erőt ahhoz, hogy megtegyük, amit értékeink kívántak tőlünk. Tudjuk, hogy jó célért, az egészségünk lehetőség szerinti megőrzéséért, de annak fordítottját tesszük, ami eddig kívánatos volt: közeledjünk, lépjünk kapcsolatba, építsünk közösséget, találkozzunk, működjünk együtt. Mi adjon mégis erőt, hogy tudjuk képviselni akkor azt, ami értékes, egyetemes, emberi, amiért érdemes felkelni, erőfeszítéseket tenni? Iskolapszichológusként elsősorban most a pedagógusok munkáját látom, de sejtem, hasonló próbatételek állnak mindannyiunk előtt. Mit tegyünk hát, hogy mégis nyugodtan köszönhessünk el este a naptól? Mi védhet meg, és adhat kellő erőt ahhoz, hogy a feladatainkat elláthassuk?

Nekem az segít, ha nem engedem, hogy elárasszanak az ingerek, hogy jelenlétük hangsúlyosabb nyomokat hagyjanak rajtam, mint amit éppen elbírok. Ha a feladatra koncentrálok, ahelyett, hogy annak értelmén- értelmetlenségén, a körülmények arcátlanságán gondolkodnék. Ha impulzusaimnak nem adok teret, hanem szusszanásnyi időre elvonulok, elteszem, elengedem azokat. És sokat segít az adagolás! Mit és mennyit „veszek be”, viszek magammal, érzek magaménak abból a nagy mennyiségű emésztendőből, amit elém tár a helyzet.

Mert mindig jöhet még valami, egy újabb kínálkozó meghívás.

Ma, a nap végén, amikor egy számomra kellemes, kollégákból összejött társaságban beszélgettünk munka- ügyekről, többek közt szintén határhelyzetekről, szíven ütött a számunkra kedves kolléganő jelzése, miszerint másik munkahely kínálkozik és megpróbálná. Alapemberünk. Tudatosan húztam féket odabent és mondtam magamnak: mindent a maga idejében. Békével tudtam mondani, kollégáimmal együtt, legyen az, aminek lennie kell. Tudtuk mindannyian, nehéz napok jönnek. Holnap, vagy azután.

Mára pedig ennyi volt az adag, az emésztenivaló.

Papp Ágota,

pszichológus, mentálhigiénés szakember, Sepsiszentgyörgy

A SZMMK, polgári társulás, 2013. februárjában alakult Rimaszombatban. Célja, hogy az ottani mentálhigiénés szakemberek számára szakmai hálót hozzon létre és működtesse azt. Továbbá, hogy erősítse, fejlessze, támogassa a szakmai személyiséget, amely által szakembereink saját hivatásukban és kapcsolataikban tudatosabban és kompetensebben lehetnek jelen.

A szakemberei által terjeszti azt a mentálhigiénés szemléletet, életfelfogást, szakmai gyakorlatot, amelynek gyújtópontjában a személyes és közösségi önazonosság vállalása, a lelki egészség megőrzése és előmozdítása, a kapcsolati- és magatartáskultúra fejlesztése állnak. Mindezek - a hatékony konfliktuskezelés, az újszerű projektszemlélet, a belső erőforrások mozgósítása révén, alkalmas módon szolgálják a személy, a közösségek, illetve az egész nemzeti közösség lelki újjászületését.

A Felvidéken jelenleg közel nyolcvan mentálhigiénés szakember él és dolgozik. Köszönhető ez annak, hogy immár harmadik alkalommal indul kihelyezett mentálhigiénés segítő szakember képzés Léván, és összességében a negyedik képzés a Felvidéken, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet Mentálhigiénés Továbbképző Központ, a Szlovákiai Magyar Mentálhigiénés Közösség és a Lévai Református Gyülekezet társszervezésében. Mentálhigiénés szakembereink a képzésben megszerezhető szakmai ismeretekkel, gyakorlatias tudással, az emberközpontú megközelítés elsajátításával, szakmai eszköztáruk bővítésével, hatékonyan szolgálják az egyén, a közösségek épülését, szemlélet formálódását. Ebben a folyamatban, és a szervezői munkában, a Szlovákiai Magyar Mentálhigiénés Közösség kulcs-szerepet tölt be. 

Állandó feladatának és lehetőségnek tartja a mentálhigiénés szemlélet és eszköztár  népszerűsítését, átültetését a humán szakirányok szférájába, a  köztudatba kerülést a társadalom különböző szintjein. Meghirdetett alkalmai, konferenciái, amelyeket évek óta szervez, mindehhez nagyban hozzá tudnak járulni, hiszen résztvevői az ország különböző részeiről és szakmáiból érkeznek, akik viszik tovább és terjesztik jó hírünket, amellyel felkeltik másokban is e tudomány és szemléletmód iránti érdeklődést.

Közösségük fontosnak tartja a hosszú távú, támogató kollegiális kapcsolatok építését, szakmai tapasztalatok megosztását, ezért szorosan együttműködik a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat keretén belül az anyaországi, erdélyi, kárpátaljai kollégákkal. Részt vesz azok konferenciáin, szakmai továbbképzésein, illetve a maga által szervezett konferenciákon, alkalmakon fogadja az ide érkező szakmai közösséget, amelyről elmondható, hogy baráti közösség is egyben.  Ez a határokon átívelő hálózat mára már több mint ezer fős mentálhigiénés közösséggé nőtte ki magát. Szakemberei hiteles jelenléte által erősíti, gazdagítja az egyént, a közösségeinket, a hazát.

Szathmáry Zsuzsanna, lelkész, mentálhigiénés szakember, az SzMMK elnöke

A rendkívüli járványhelyzet kialakulásával mindenki új, váratlan, s ugyanakkor olyan életkörülménybe került, amely tele volt bizonytalansággal és kétségekkel.  Az gondolhatnánk, hogy az ekkor keletkezett negatív érzések rendellenesek, azonban a társas érintkezés csökkenése által kiváltott efféle érzések teljesen természetesek.  Bizonyára sokunkban olyan kérdések fogalmazódtak meg, mint:

Hogyan tovább? Vajon minden olyan lesz, mint régen? Képes leszek-e ezzel megbirkózni?

A fenti kérdéseket kimondva, ha mélyebben belegondolunk, valójában akarjuk-e azt, hogy olyan legyen, mint „régen”, minden ugyanúgy folytatódjék, mint a járványhelyzet előtt?

A választ lényegesen befolyásolják a korábban rögzült téves, mind a tökéletességre, mind a boldogságra való törekvéseink, s az ezekkel kapcsolatos túlságosan távlati, esetenként homályos tervek teljesítése köré szövődött klisék.

Azonban érdemes megvizsgálni, hogy eljutottam-e odáig, hogy észrevegyem a kialakult rendkívüli helyzet másik oldalát. Meglátom-e azt, hogy a nehézségek, a kilátástalanság mögött olyan „lehetőség” rejlik, ami ugyan eddig is ott volt az életemben, ám valamilyen módon mégsem tudtam észlelni. Az egyik az idő. Pontosabban az az idő, amit magamra, s amit a másikra fordíthatok.  Mi az, amivel kiegészíthetem programjaimat, valamint észreveszem-e a fölösleges elemeket, amelyek korábban a napi, heti rutinomhoz tartoztak, mennyi időt szenteltem ezeknek?  Mikor történt meg velem utoljára, hogy olyan tevékenységet végezzek, amiben örömömet lelem? A monoton munkavégzés megkeseríti a lelket, felszabadító hatással bírhat egy ebből kizökkentő mozzanat, a megszokottól eltérő, más típusú tevékenykedés. Lehet ez akár kertészkedés, kézműveskedés, hímzés, bármilyen jellegű sport, testmozgás – futás, kerékpározás, fitness, de lehet rajzolás, olvasás és zenélés is, amit beépíthetek a napirendembe. A kulcsmozzanatot abban ragadhatom meg, hogy vajon észreveszem-e azokat a „tulajdonomban” lévő megfoghatatlan dolgokat, láthatatlan értékeket, lehetőségeket, amelyek minden nap kínálkoznak, vagy csupán a rohanás, a külső elvárásoknak való megfelelés következtében elsiklom mellettük. Mi az, amim van az adott helyzetben, miből tudok építkezni, miből tudom a tőlem telhető jót kihozni? Elég annyit tennem minden nap, ami más irányba lendít, amitől már egyszer is akár jobban érzem magam, s mosolyra deríti az arcom.

Sokat vagyunk, lehetünk egy légtérben, együtt élünk a családtagjainkkal, de vajon mikor ültünk le egymás mellé, hogy „csak úgy” beszélgessünk, megkérdezzük, hogyan érzi magát a „bőrében”, miben segíthetünk? Abban az esetben, ha egyedül élek, vajon mikor érdeklődtem az ismerőseim felől, segítettem őket bármilyen csekély ügyben?  A másikkal való beszélgetés (személyes találkozás hiányában a különböző platformok, közösségi média  által kínált előnyöket megragadva) lehetőséget ad a pozitív érzelmek felszabadítására. Engedjem magam át annak az érzésnek, ami a segítés folyamatával érkezik felém. Milyen érdekes ez a mozzanat, amikor a másikra hangolódom, s hogy tudok tenni valamit a másik emberért, képes vagyok a segítésre – maga a folyamat felemelő, bizonyos tekintetben a negatív gondolatokból, a mélységből kiemelő érzéssel tölthet el.

Lelki egészségünk megőrzését támogatjuk azzal, ha a rendkívüli helyzet félelemkeltő érzéseinek megélése mellett esélyt adunk magunknak arra, hogy megvizsgáljuk és felismerjük a pozitív hozadékokat is.  Lehetőségeinkhez, életkörülményeinkhez mérten merjünk lépést tenni a változás felé.

 Berghauer-Olasz Emőke

pszichológus, mentálhigiénés szakember

Beregszász, 2020. október 10.

Melecski Júlia az Artis Centrum társalapítója, a Segítség.ma szakmai csapatának tagja

Ha jól láttam, alapvetően pénzügyi területen kezdted pályafutásodat. Hogy váltottál gyógypedagógiára?

Amikor anyasági után elkezdtem dolgozni, vállalkozóként a pénzügyekben helyezkedtem el. Közben elkezdtem gyógypedagógiát tanulni. Nagyon szerettem a pénzügyeket is, állandóan ügyfelekkel kommunikálni, szervezkedni, rendezkedni. Közben elvégeztem a gyógypedet, és majdnem akkorát csalódtam a kezdés előtt, hogy nem akartam folytatni. A közoktatásban voltam gyakorlaton, ez pedig annyira elvette a kedvem, hogy nem akartam ott elhelyezkedni. Ha lenne olyan szervezet, ahol más szemlélet uralkodik, mint a közoktatásban, akkor oda elmennék – gondoltam. Akkor kaptam egy lehetőséget, elküldtem az önéletrajzomat. Eredetileg mindig gyerekekkel akartam foglalkozni, de valahogy soha nem adatott meg. A sors is úgy hozta, hogy Biatorbágyra kerestek valakit. Elmentem a beszélgetésre, nagyon szimpatikus volt a tulajdonos, meg a rendszer is, ott kiképezték, betanították az embert. A betanulás után ottmaradtam. Egy ideig próbáltam a gyógypedagógia mellett a pénzügyeket is folytatni, de végül teljesen beszippantott a gyógyped. 

Hogy jött az Artiscentrum ötlete?

Amikor Biatorbágyon dolgoztam, elterjedt a híre, hogy gyógypedagógus vagyok.  Egyre több szülő kezdett keresni, és nem volt szívem elküldeni őket. Elvállaltam pár gyereket, anyukámnál berendeztem egy fejlesztőszobát, és elkezdtek hozzám járni magánpraxisra a gyerekek Párkányba. Mikor elég sok gyerekkel foglalkoztam, felmerült, hogy ideje lenne egy helységet bérelni, meg eszközökbe fektetni. Az egyik anyuka, akinek a gyerekét is kezeltem, pályázatokat írt akkoriban, és ő említette, hogy pályázáshoz polgári tárulást kellene létrehozni. Nem tudtam, kivel vágjak bele, de pont akkor végzett Réka a Pető Intézetben. Megkeresett, leültünk beszélgetni, és azt vettük észre, hogy ugyanazt akarjuk mindketten. Mindent ketten találtunk ki, hogy milyen forma alapján működjünk, milyen legyen a keretrendszer. Két helyen működik, Párkányban és Komáromban.

Mi az esszenciája az Artis Centrumnak? Mitől más?

Szemléletben. Gyerek- és szülőcentrikus szemléletet képviselünk. Sok helyen elfogadott az ellátórendszerben, hogy a szülő ki van szorítva, otthagyja a gyereket, hogy javítsátok meg. Nálunk a szülő is részese a fejlesztéseknek, a terápiának. Egyszer egy anyuka megállított a folyosón, és gratulált a központhoz. Elmondta, ha akárkit megszólít a folyosón, mindenki segítőkész, hogy úgy áll hozzá a gyerekekhez, mintha a sajátjai volnának. Nagyon jó a csapat, mindenkinek szívügye az Artiscentrum. Hobbiként is ezekről a gyerekekről beszélgetünk. Nincs még egy ilyen szerveződés Szlovákiában, ahol egy helyen ennyiféle szakembert és módszert találni.

Hogy látod, kettő-öt év távlatában milyen céljaitok vannak?

Most kellett egy nagyobbat lépni, megérett a helyzet egy szervezeti átalakításra. Új ügyviteli rendszerünk van. Más helyeken is nyitnunk kell központokat, bár ez inkább ötéves terv. Két éven belül inkább a mostani szervezeti formát szeretnénk tökéletesíteni és hatékonyabbá tenni. A minőséget javítjuk, aztán majd jöhet a mennyiség is.

A fejlesztés csak magyarul zajlik?

85%-ban magyarul, de a szlovák gyerekeket se küldjük el. Az anyanyelv használata fontos. Itthon természetesnek számított, hogy nincs magyar pszichológus, tolmáccsal dolgoztak a gyerekkel egy olyan szakmában, aminek előfeltétele a közvetlen kapcsolat. Olyan szlovák logopédusok is dolgoztak magyar gyerekekkel, akik nem tudták kimondani az ö hangot. Sok sebből vérzett a helyzet.

A Segítség.ma alapvető szolgáltatásai reális igényeket elégítenek ki?

Abszolút. Az orvosi szakmában szükség van a bizalomra, a nyelvi különbségek pedig akadályként léphetnek fel. A mi területünkön kiemelten, hiszen nyelvi készségeket is fejlesztünk. Előfeltétel, hogy magyar-magyar párbeszéd legyen.

A szolgáltatások közül miben lesz kiemelkedő a Segítség.ma?

Sokféle szakembert jelenít meg a felület, mindenki másért fogja használni. Azt gondolom, hogy egy nyelvi közösséget nagyon meg tud erősíteni egy ilyen portál. Minden nap találkozunk azzal az esettel, hogy magyar gyereket szlovák iskolába adnak, azért, hogy tudjon szlovákul beszélni az orvosnál meg a hivatalokban. Mondvacsinált indokokkal gyakorlatilag a gyökereiktől szakadnak el. Nehogy már ilyen okok miatt idegen nyelven tanuljon a gyerek, rengeteg káros hatása van. Legyen természetes, hogy magyarlakta területen élünk, ahol képes vagyok olyan szakembert találni, aki beszél magyarul. Sokkal bizalmibb kapcsolatot tud kiépíteni a beteg egy szakemberrel, a szakembereknek pedig szintén fontos megtalálni a célközönségüket. Ha lehet majd értékelni a felületen szereplő orvosokat, gyógypedagógusokat, és mindenkit, aki szerepel a portálon, az is egy támpont. Sajnos nem elég, hogy tudjon valaki magyarul, hanem az is kell, hogy jó referenciákkal rendelkezzen.

Milyen feladattal foglalkoznál szívesen a portálnál?

Tartalmat szívesen gyártok, szeretek cikkeket írni, a külső kommunikációban is szívesen részt veszek.

Interjú Szapu Zsófia autizmus kutatóval, a Segítség.ma szakmai csapatának tagja

Ha megnézi valaki az önéletrajzodat, úgy tűnik, hogy rendkívül tudatosan választottad meg a szakmai előmeneteledet a pszichológiától a korai fejlesztésig és az autizmusig. 

Részint így van. A pszichológia tudatos döntés, gyerekkorom óta mindig érdekelt az emberi elme, a lélek titokzatossága. Nem is tudtam volna mást elképzelni, a többi pedig véletlen egybeesés. Az egyetem befejezése után segélyhívó vonalon dolgoztam, utána keresett fel a Comenius Egyetem orvosi karán dolgozó professzor, aki az autizmust kutató központba keresett pszichológust. A professzor is, és a terület is megtalált.  

Mi vonz a legjobban ebben az egészben?

Ahogy mondtam, mindig érdekelt az elme. Az autizmus rejtély, nehéz belelátni ezeknek az embereknek a fejébe. Szeretek dolgokat megoldani, szeretek válaszokat találni. Az sem utolsó szempont, hogy általában gyerekekkel dolgozunk, diagnosztizálunk, tudományos értelemben kutatjuk az autizmus okait, egy másik központban, egy magáncégnél pedig folyik a fejlesztés, a képzés.

A telefonos segélyvonalnál - családon belüli erőszak területén - milyen tapasztalatokat szereztél? Hogy kerültél oda?

Majdnem véletlenül. Anyukám feminista filozófia szakos, ebben nőttem fel, a nők és a férfiak egyenjogúságáról, nemi sztereotípiákról és feminizmusról szólt a gyerekkorom. Anyukám hordott workshopokba, konferenciákra. Az érdeklődés később is megmaradt, az egyetem alatt is foglalkoztam a témával. A segélyhívó-vonal 2014-ben alakult, akkor végeztem az egyetemen, pont kapóra jött a hirdetés.

Milyen gyakran keresik a segélyhívót?

Nem akkora mértékben, mint ahogy a bántalmazás el van terjedve. Napi tíz-tizenkét hívás volt az átlag, ez töredéke a valós számoknak. Persze így is nőtt a számuk, mert a kisebbségek nyelvén is elindult a szolgáltatás. A magyar nyelvtudásom hatalmas plusz volt.

Folytattad a tanulmányaidat, kutatsz folyamatosan, ráadásul az utóbbi időszakban az Egyesült Államokban is jártál egy ösztöndíjprogrammal. Milyen tapasztalataid voltak?

Magától jött. Tudtam, hogy ott egy új dimenzió kezdődik. Tanulni akartam, tudtam, hogy ott ez menni fog. Korai fejlesztéssel, a diagnosztikával foglalkoztam, olyan új módszereket láttam, amik nálunk még nincsenek. Szeretném majd itthon kamatoztatni a tudást. A szakma legjobbjaival voltam kapcsolatban. Azzal, hogy eljöttem, nincs vége, tervben vannak közös projektek a jövőben.

Philadelphiában voltál a Drexel egyetemen. Miben más az ottani autizmuskutatás?

A szervezettség, a kommunikáció, és az interdiszciplinaritás nagyon tetszett - nem csak az autizmust, hanem az élet mindent területét illetően. Itthon még van hova fejlődni, és szeretném majd a Segítség.ma oldalán is látni. És a szakmát is errefelé kell irányítani, például hogy beszéljünk a problémákról. Amerika közel sem tökéletes, és nem működik minden, de ha ott probléma van, meg akarják oldani, és nem toporognak egyhelyben. Az új embereket kellően felkészítik, átadják a tapasztalatokat, törődnek velük. A mentorálás nagyon hangsúlyos.  

Hogy látod, hogy a Segítség.ma négy alapvető szolgáltatása – a keresés, az edukációs platform, a gyakornoki helykeresés, és a webinárium képzése a szakemberek számára – hiánypótló tud lenni?

Pozsonypöspökire jártam általános iskolába, és miután elvégeztem az egyetemet, visszatértem látogatóba. Akkor szembesültem azzal, hogy Pozsony környékéről a diákokkal a szülők Komáromba, Dunaszerdahelyre járnak, ha problémáik vannak. Az nem lehetett kifogás, hogy nincs a közelben magyar szakember, hisz én is ott voltam, arról lehetett szó, hogy nem tudnak egymásról. Akkor jött az ötlet, hogy ezeket a magyarul beszélő szakembereket össze kell fogni, hogy megtaláljuk egymást, és a szülőknek ne kelljen feleslegesen utazniuk.  

Mi az, ami legjobban tetszik a projektben? Miből vennéd ki a részed legszívesebben?

Hogy valós problémát akar megoldani. Tartalomgyártás, szervezés, problémamegoldás – ezekben vagyok jó.

Saját hivatásod kapcsán hogy látod, a digitalizáció a jövőben be tud épülni a mindennapi gyakorlatba?

Persze. Az USÁ-ban azt kutatják, hogyan lehet az autizmust online diagnosztizálni, ráadásul sokkal könnyebb összehozni a hasonló embereket. Képzeljünk el egy szülőt, egy gondozót, akinek van egy egyéves babája, és egy hároméves gyereke, és azon gondolkodik, hogy a gyereken az autizmus jeleit látja-e vagy sem. Mi egyszerűbb? Fölkeres egy szakembert személyesen, vagy online, a Segítség.ma platformját használva elolvassa a szakbejegyzéseket a témában, és máris közelebb kerül a valósághoz? Megkönnyíti az életét, és a platformon fel tudja venni a kapcsolatot a szakemberrel. Ez a jövő.